Csak a végső győztes tudta megállítani a Pueblát

Megjelent: 2019. július 17.

Június 27-én, csütörtökön tizenegy mérkőzéssel kezdődött el a 2006-os korosztály számára kiírt egri Aventics Kupa nemzetközi labdarúgótorna. Az már a játéknap elején kiderült, hogy a mieink csoportjából az Egerszalók nem vesz részt a viadalon, így végül hat csapat közül kellett megszereznünk a negyeddöntőt érő első négy hely valamelyikét. Az “A” csoport nyitómérkőzését együttesünk a Szigethalom gárdájával játszotta, s az első percek mezőnyjátékát követően a 13. percben büntetőhöz jutott a Puebla. Balázs Krisztián lövése azonban sajnos a felső lécen csattant, s a kihagyott büntető megfogta csapatunkat: még a fordulás előtt két góllal elhúztak a szigethalmiak. A Puebla a második félidőben is teljesen egyenrangú partnere volt ellenfelének, Babulják Zoltán csapata több lehetőségig is eljutott, ám ezek végül kimaradtak, sőt, egy kontrából a Szigethalom szerzett újabb találatot. 3-0-ás vereséggel kezdett tehát együttesünk Egerben, ám délután már jött is a javítási lehetőség, hiszen a szintén háromgólos fiaskóval indító RAFC volt a mieink ellenfele. Ezúttal már kiszakadt a gólzsák: Babulják Márk háromszor, Balázs Krisztián kétszer talált be, rajtuk kívül pedig Kis Benedek, Gyánó Marcell és Babalola is eredményes volt a nyolcgólos sikerrel záruló összecsapáson.

Pénteken folytatódtak a küzdelmek, csapatunk pedig két mérkőzésen lépett pályára, az “A” csoport első és utolsó összecsapását játszották a mieink. A kora reggeli órákban a Dunaharaszti együttesével mérkőztünk meg, s a kezdési időpont ellenére közel kétszáz szurkoló volt kíváncsi a mérkőzésre. Sajnos nem kezdtük jól a találkozót, az első percekben gyakorlatilag a kapunkhoz szögezett minket ellenfelünk, aminek a 11. percben lett meg az eredménye, amikor egy védelmi zavart használt ki a Dunaharaszti. A kapott gól feltüzelte a mieinket, sikerült kijönnünk a szorításból, sőt, két nagyobb lehetőség is adódott a Puebla előtt, ám sem Babulják, sem Obermayer nem tudta gólra váltani ziccerét. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, a fordulás után megduplázta előnyét a Dunaharaszti, melyet már nem is engedett ki a kezéből, így kétgólos vereséggel kezdtük a pénteki napot. Az ebédszünetet követően a helyi termálfürdőben regenerálódtak a Pueblás fiatalok, majd 17:45-kor következett az újabb erőpróba, a veretlen, házigazda Eger SE elleni összecsapás. Az első játékrész a kemény védekezésről szólt: helyzetet egyik oldalon sem jegyezhettünk fel, az egyetlen említésre méltó esemény Babulják Zoltán érthetetlen kiállítása volt… A vezetőedző elvesztése és a játékvezetői ellenszél azonban ösztönzőleg hatott a mieinkre, akik a második félidőre támadásban is feljavultak, s a 25. percben Babulják Márk révén meg is szerezték a vezetést! A folytatásban egy szép támadást követően egyenlítettek a hazaiak, s bár a hajrában mindkét csapat eldönthette volna a mérkőzést, végül maradt a döntetlen, és a pontosztozkodás.

A bravúros reminek köszönhetően már péntek estére biztossá vált, hogy a mieinknek szombat délelőtt, a Visegrád elleni utolsó csoportmérkőzésen kell kiharcolniuk a legjobb nyolc közé jutást. Ehhez egy döntetlen is elegendő lett volna, csapatunk azonban semmit sem bízott a véletlenre, és Babulják Márk remek szabadrúgásával már a harmadik percben megszereztük az előnyt. Az első félidő felére már háromgólos volt a Puebla fórja, s bár a Visegrád egy kipattanóból szépíteni tudott, így is magabiztos előnnyel fordultunk a második félidőre. A szünet után ott folytatták a mieink, ahol abbahagyták, Babulják a középkezdést követő első akcióból megszerezte önmaga harmadik, csapata negyedik találatát. A folytatásban átengedtük a területet ellenfelünknek, ám a visegrádi támadások nem jelentettek valós veszélyt a kapunkra. Az utolsó másodpercekben ráadásul mi szereztünk újabb gólt, Gyánó Marcell buktatását követően a sértett értékesítette a büntetőt, így rendkívül sima, 5-1-es sikerrel jutottunk a délutáni negyeddöntőbe, ahol a “B” csoport győztese, a Gödöllői SK várt ránk. Meglepetésre csapatunk kezdett jobban: az első három percben Babalolának és Obermayernek is adódott lehetősége, ám ezek kimaradtak, s a másik oldalon egy villanásból a fehér mezes gödöllőiek szereztek vezetést. Alig egy percre rá ismét megzörrent a Puebla hálója, s ekkor olybá tűnt, akár egy nagyobb pofonba is beleszaladhatunk a jó erőkből álló Gödöllő ellen. Erre végül nem került sor, a mieink rendkívül szervezetten védekeztek a folytatásban, a támadásokra azonban nem maradt elég erő, csupán Babulják és Gyánó második félidei parádés összjátéka kecsegtetett góllal, utóbbi lövése csupán centikkel kerülte el a bal alsó sarkot. Maradt tehát a 2-0, a mieink így a hetedik helyen zárták a tizenkét csapatos tornát, míg a gödöllőiek az elődöntőben a házigazdákkal csaptak össze. A legjobb négy közé az említett két gárdán kívül a Dunaharaszti és a Szigethalom került, s ők vívták egymással az első párharcot. A jobb erőkből álló Haraszti végig kontrollálta az összecsapást, ám csupán a hajrában sikerült feltörnie ellenfele védelmét. A második elődöntő jóval simábban alakult: a Gödöllő esélyt sem adott az egrieknek, és a négy kapufája mellett három gólt szerezve jutott a fináléba.

Az éremcsatákra vasárnap délelőtt, közel háromszáz néző előtt került sor. A bronzérem a Szigethalom gárdáját felülmúló egrieké lett, míg a döntőben a Gödöllő szépségdíjas találatokkal 3-0-ra felülmúlta a lelkesen küzdő Dunaharasztit, elhódítva ezzel a trófeát. Gratulálunk a győztesnek és a helyezetteknek, valamint a mieinknek is, akiket csupán a későbbi győztes Gödöllő tudott megállítani a 26. Aventics Kupán.