Három meccs, három győzelem, kilenc pont!
Ennél jobban nem is alakulhatott volna a Pueblás focihétvége: a bajnokságban szereplő csapataink egytől egyig győztek, míg a Bozsik tornán jó időben fejlődhettek tovább növendékeink.
A forduló mérkőzése:
A BEAC ellen igyekezett lezárni rossz sorozatát BLSZ II-es csapatunk, amely első tavaszi győzelmére készült a Goldball Parkban. Az első negyedórában ismerkedtek egymással a felek, hogy aztán Vu Phu Nguyen révén megszerezzék a vezetést a vendégek. A mieink játéka viszont hátrányban sem esett szét, bátran ment előre Eszes László együttese, aminek hamar meg is lett az eredménye, Sallay Balázs egyenlített. A játékrész derekán a fordításra is volt lehetőségünk, de maradt az 1–1, ami megfelelt a látottaknak, kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán.
A második félidőben magasabb fordulatszámra kapcsoltak a csapatok, és bár itt-ott csapkodó volt a játék, mindkét kapu előtt akadtak szép megoldások. Sallay és a hajrára beálló Albert Gergely is sokat próbálkozott, és bár a vendégek is veszélyeztettek, jól zárt a Puebla-retesz. Várható volt, hogy egy gól eldönti a parázs összecsapást, és szerencsére a mieink szerezték azt az egyet: a 87. percben Morvay Bátor cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd a kapufa segítségével kilőtte a hosszú alsót. A 2–1-es győzelemmel értékes három pontot szereztünk, a következik az éllovas Flotta.
Ez történt még a hétvégén:
- U14-es csapatunk szebbnél szebb támadásokkal és gólokkal rukkolt ki a Pestszentimre otthonában, aminek meg is lett az eredménye. Hamar elléptünk hárommal, és a második félidőben is irányítottuk a mérkőzést, így magabiztosan, 6–1-re nyertük meg a hétközi bajnokit.
- Tökéletes futballidő, csapatszellem, nevetés – mi kell még? Naná, hogy a gólok, szerencsére azokból is akadt a szombati Bozsik fesztiválon, kitettek magukért U7-es és U9-es fiataljaink.
-
A hét hetedik napján hetet rúgott második számú együttesünk a BME-nek, így plusz hetes gólkülönbséggel az ötödik helyen áll. Knapp Zoltán öt góllal járult hozzá a fölényes, 7–3-as győzelemhez.