Papírgyári Napló

Megérkezett online magazinunk, a Papírgyári Napló legújabb, téli lapszáma!

Jubileumi éven van túl egyesületünk, a mögöttünk hagyott esztendő pedig valódi sikertörténet volt. A Puebla Focisuli elnöke, Babulják Zoltán szerint ismét mérföldkőhöz érkeztünk, az előrelépés pedig megkérdőjelezhetetlen.

Halácsy Kristóf 2020 októberében, az Üllő otthonában mutatkozott be a Puebla színeiben, azóta pedig alapemberré vált NB III-as futsalcsapatunkban. Fiatal játékosunk ezúttal felelevenítette a kezdeteket, beszélt a nagypályás labdarúgás és a futsal közötti különbségről, az őszi szezon legemlékezetesebb mérkőzéséről, s azt is megtudhattuk, milyen szerepkörrel bír a csapaton belül.

Szenzációs, hihetetlen, elképesztő – nehéz jelzőket találni U14-es csapatunk RKSK elleni teljesítményére, Babulják Zoltán tanítványai 0–4-ről fordították meg a rangadót, így első bajnoki pontjaikat zsebelték be. Első számú felnőttcsapatunk a tavalyi szezonban feljutást ünnepelhetett, idén pedig a budapesti másodosztályban igyekszik megnehezíteni a tapasztaltabb riválisok dolgát. Fiókcsapatunk menetel a BLSZ IV-ben, Babulják Zoltán és Megyesán Sándor tanítványai huszáros hajrával akár a dobogóra is odaérhetnek.

U10-es csapatunk a várakozásokat messze felülmúlva teljesített a decemberi, hazai rendezésű Téli Tornán. Fiataljaink veretlenül végeztek a csoportkör élén, így automatikusan bejutottak a döntőbe, s bár a Vasas Kubala Akadémia ellen alulmaradtak, az ezüstéremnek is tudtak örülni a srácok.

Mindezek mellett foglalkozunk a szezon legjeivel, képekben elevenítjük fel a 2021-es Októberi Futballfesztivált, valamint kiváló hálóőrünk, Király Krisztián is nyilatkozik lapunknak.