Dreiszker Vilmos: Ritka kincs egy ilyen közösség
A fiatal középhátvéd kirobbanthatatlan felnőttcsapatunk kezdőjéből, feltéve, ha egészséges, a pandémia ugyanis őt is utolérte. Csapatkapitányunkat azonban sem a vírusok, sem a támadók nem tudják ledönteni a lábáról, tavasszal újult erővel tért vissza a pályára, s valódi vezére volt a Pueblának. Vili oroszlánrészt vállalt a történelmi feljutásból, a teremben is megcsillogtatta tudását, a BÜSKE ellen pedig olyan gólt lőtt, hogy az Elektromos Sporttelep pókjai azóta is rettegnek.
– Irány a budapesti másodosztály! Elégedett vagy a mögöttünk hagyott szezonnal?
– Vegyes érzelmek kavarognak bennem, hiszen szeptembertől november végéig teljesen kiestem a koronavírus miatt, így az első félév nagyon nehéz volt számomra testileg és lelkileg egyaránt. Szerencsére a visszatérésem után nagyon sok meccsen pályára léphettem, és mivel sikerült elérnünk a célunkat, illetve a futsal bajnokságban is nagyon szépen szerepeltünk, kijelenthetjük, hogy sikeres idényt zártunk. A pályafutásom szempontjából pedig azért különleges ez a feljutás, mivel sosem játszottam még ilyen magas szinten, mint ahol jövőre szerepelni fogunk, néhány rutinosabb játékosunkon kívül sokan vagyunk még így ezzel. Nagyon izgatott vagyok a kihívás miatt, kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a következő szezon.
– Mikor kezdtétek érezni, hogy meglehet a feljutás?
– A Flotta elleni győzelem nagy erőt és lendületet adott a csapatnak, a listavezető otthonában aratott háromgólos sikerünk megmutatta, hogy igenis reális cél lehet a feljutás. Számomra akkor kezdett igazán valósággá válni az osztályváltás, amikor a 33 FC gödörbe került, mi pedig a sérülések és fontos hiányzók ellenére is hoztuk a meccseket. Elsősorban az Inter CDF elleni győzelemre gondolok, ami egy nagyon nehéz és nem egyértelmű meccs volt, ám sikerült behúznunk. Ezek után pedig már csak magunknak ronthattuk volna el, de szerencsére nem tettük, hoztuk a kötelezőket.
– Minek köszönhető, hogy hátul az egész szezon során jól zárt a retesz?
– A szokásosnál több gólt kaptunk, ráadásul nem egyszer saját hibákból, de ennek ellenére valóban egész jól működött a hátsó alakzat. Sokat jelentett, hogy a kapusunk több meccsen is óriási védéseket mutatott be. Kiváló az összhang, a bajban pedig jól ki tudjuk segíteni egymást hátul, hiszen Nagy Ákossal és Némethy Marcival is már sok éve játszunk együtt.
– Védőként nem a gólszerzés az elsődleges feladatod, a BÜSKE ellen mégis összejött…
– Kijelenthetjük, hogy eddigi nagypályás karrierem legszebb és talán legfontosabb gólját lőttem, mivel elég ritka, hogy egy szöglet után kipattanó lövés szinte kapásból ilyen jól sikerüljön, főleg, hogy nem gyakran adódik lehetőségem kapura lőni. Nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy bement, mivel nem sikerült addig feltörnünk az ellenfél védelmét, és így kicsit nyugodtabban tudtuk folytatni a meccset, amelyet végül 2–1-re nyertünk meg, ezzel nagyot lépve a feljutás felé. Természetesen sosem fogom elfelejteni ezt a találatot, de tisztában vagyok vele, hogy nem kis csillagegyezőségre volt szükség, hogy ilyen jól eltaláljam…
– Milyen várakozásokkal vágtok neki az új szezonnak és mik a személyes céljaid?
– Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az erősebb ellenfelek ellen jobban fel tudunk pörögni, márpedig a BLSZ II-ben már nincs könnyű mérkőzés, minden hétvégén késélre menő ütközetek várnak ránk. Nem gondolom, hogy a kiesés elkerüléséért kell majd harcolnunk, simán odaérhetünk a középmezőnybe. Ami engem illet, szeretnék minél tovább, akár idővel a BLSZ I-ben is futballozni, természetesen a Puebla színeiben, mert ritka kincs egy ilyen közösség, nagyon meg kell becsülni. Három éven belül másodjára ünnepelhettünk feljutást, idén pedig folytatódik az utazás, örömmel állunk a kihívások elébe.
Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy ki Vili legnagyobb kritikusa, miket tart az erősségeinek, és csapatkapitányként milyen intelmeket szokott intézni társaihoz a meccsek előtt, olvassátok el a teljes interjút ide kattintva, a Papírgyári Napló legújabb számában!