Felnőtt csapatunk nyerte a budapesti TNT kupát

Megjelent: 2019. február 27.

Felnőtt csapatunk a budapesti Téli Nagypályás Torna döntőjét játszotta a hétvégén, mely hét héten keresztül zajlott a Goldball Parkban.

Rúg-6 FC – Puebla 13 FC 1:3 (1:2)

Gyönyörű napsütéses idő, de kissé hideg fogadta a csapatokat szombat délben. A döntőben Puebla hamar megmutatta, hogy ezt a meccset meg akarja nyerni. Az első félidőben a Rúg-6-osok háromszor rúghatták ki a labdát a gólvonalról, ám a 25. percben végre megtört a gólcsend, és megszerezte a vezetést Babulják Zoltán csapata. Nem sokkal később megduplázta előnyét a Puebla, ám a félidő hajrájában Peringer Ferenc is betalált, így 2:1-es állásnál vonulhattak szünetre a csapatok. A találkozó a 78. percben végleg eldőlt, amikor Sárközy Bence egy jogosan megítélt tizenegyesből megszerezte saját maga második, csapata pedig harmadik találatát. Összességében megérdemelten szerezte meg a győzteseknek járó trófeát együttesünk, hiszen minden mérkőzésén nagy fölényben tudtunk játszani és veretlenül meneteltük végig a telet. Szép volt, fiúk!

Babulják Zoltán, vezetőedző: Gratulálok a fiúknak az egész tornán nyújtott teljesítményhez! Helyzetkihasználásunk továbbra is gyenge, de ha mindig bemegy az a kettő-három gól meccsenként, talán nagy gondunk nem lesz. A földön kell maradnunk és immár a bajnokságra koncentrálni, hiszen a fő célunk hogy egy osztállyal feljebb kerüljön a csapat, ehhez pedig legalább az őszi produkciónkat meg kell ismételnünk. Nem lesz könnyű, de bízom benne, hogy júniusban újra ünnepelhetünk!