U15: tíz gólt szereztünk a bajnoki nyitányon

Megjelent: 2019. szeptember 2.

Csapataink közül legkésőbb U15-ös együttesünk lépett pályára a Budapest Bajnokság 1. fordulójában, így érthető módon a mieink már izgatottan várták, hogy Jámbor László játékvezető szeptember 1-jén, vasárnap 16 óra után nyolc perccel belefújjon sípjába. A másnapi sulikezdés helyett kizárólag a futballra koncentráltak fiataljaink, és milyen jól tették! Első ellenfelünk, a Pilisi LK sokat fejlődött az elmúlt években, azonban így is a Puebla számított a találkozó egyértelmű esélyesének, s szerencsére ezt ezúttal a pályán is sikerült igazolni. Már a hatodik percben megkezdtük a gólgyártást Babulják Márk révén, majd egy perccel később az előrehúzódó Albert is megzörgette a pilisiek hálóját. Nem sokkal később Gál Milán és Szász Attila is eredményes volt, s bár a mérkőzés ötödik középkezdését követően másodpercek alatt szépíteni tudott a Pilis, Balázs Krisztián gyorsan gondoskodott arról, hogy a négygólos különbség megmaradjon a felek között (5 – 1). Az első félidőre még maradt egy élményszámba menő Babulják gól, amely gyakorlatilag végleg eldöntötte a nyitott kérdéseket.

A második félidőben csupán a különbség volt a kérdés, s szerencsére a fiúk nem álltak le a gólgyártással, alaposan kiszolgálták a kilátogató szurkolókat. Babulják megszerezte harmadik gólját, de Babalola is betalált, Kis Benedek pedig az U14-es csapatban szerzett büntetőgólja után ezúttal két perc leforgása alatt duplázott. Az utolsó húsz percre már elfáradtak a mieink, azonban a Pilis nem tudott kozmetikázni az eredményen, így a vége 10 – 1-es, kiütéses Puebla-siker lett. A főpróba remekül sikerült, az előadás azonban csak ezután következik: a következő fordulóban a Gázgyár otthonával jóval nehezebb feladat vár fiataljainkra.

BLSZ U15, 2. csoport
1. forduló
Puebla FS TFC – Pilisi LK 10 – 1 (6 – 1)
Gólszerző: Babulják (6′, 30′, 47′), Albert (7′), Gál (12′), Szász (16′), Balázs (20′), Babalola (55′), Kis (59′, 61′), ill. Kovács (17′)
Papírgyári pálya, 35 néző. Vezette: Jámbor

Babulják Zoltán, vezetőedző: Nem változott sokat a keretünk nyáron, így bizakodva vártuk első nagypályás tétmérkőzésünket. A srácok betartották a kért taktikai utasításokat, rengeteg helyzetet kidolgoztak, ezek közül sok ki is maradt. Gratulálok sportszerű ellenfelünknek, és természetesen a saját csapatomnak is.

Az 1. forduló további eredménye:

Mogyoród FC – Mogyoród KSK 2 – 6

Volt ok az örömre az első bajnoki mérkőzés után