Szenzációs győzelemmel zárt, kilencedik az U14

Megjelent: 2021. június 2.

Lezárult a bajnokság U14-es csapatunk számára, Babulják Zoltán tanítványai a hétvégén játszották utolsó tétmérkőzésüket a 2020/21-es szezonban, s nem akármilyen győzelemmel tettek pontot az idény végére.

Az utolsó fordulóra is maradt nyitott kérdés az U14-es Budapest Bajnokság 4. csoportjában, a CsHC és a Gázgyár ugyanis a bajnoki címért versengett egymással, igaz, utóbbinak a csepeliek botlása is kellett volna az elsőséghez. Ez végül nem következett be, így a Halászi Focisuli játékosai nyakába került az aranyérem, míg a Gázgyár másodikként, a Hidegkút harmadikként zárt. Az már korábban biztossá vált, hogy a mieink a kilencedik helyen végeznek, ám a zárómérkőzésre sem feltartott kézzel futottak ki Babulják Zoltán tanítványai, főképp annak tudatában, hogy a bombaerős II. Kerület UFC volt az ellenfél.

Nem indult jól a mérkőzés, Papp Dániel találatával hamar hátrányba kerültünk, Bene Bence azonban kisvártatva egalizált. A vendégek a gyors gólváltást követően sem tétlenkedtek, a játékrész feléhez érve ismét az UFC vezetett, ám Hanyecz Ádám még a szünet előtt egyenlített. A második félidőben is jobban játszottunk, mint ellenfelünk, több helyzetet is kialakítottunk, a hajrában pedig Stiller Barnabás és Gulyás József is eredményes volt, így 4–2-es győzelemmel zártuk az évet.

A mieink 10-5-11-es mérleggel, 35 ponttal a kilencedik helyen zárták a 14 csapatot felvonultató bajnokságot, a szezonról pedig hamarosan hosszabb értékelést olvashatnak a Papírgyári Napló nyári számában.