Háromezer online néző, MTK-siker az Elit Kupán

Megjelent: 2021. február 17.

A történelem most íródik. Mint ismeretes, fennállása tizedik évfordulóját ünnepli idén a Puebla Focisuli, egyesületünk pedig szeretné méltóképpen megünnepelni a jubileumot, így számos különlegességgel és meglepetéssel készülünk a szurkolóknak. Az események sora már februárban elkezdődött, a Puebla Elit Kupára minden eddiginél színvonalasabb mezőny gyűlt össze, U9-es és U12-es korosztályban egyaránt. Vasárnap délelőtt, a Kistext Arénában előbbiek mérték össze tudásukat, az eseményt online közvetítésünk segítségével több mint háromezren követték élőben.

Már fél kilenc magasságában megtöltötték az öltözőket a Ferencváros, a Soroksár, az MTK, a Vasas, az Újpest, valamint a Puebla fiataljai, akik egy látványos megnyitóünnepséget követően léptek az impozáns Kistext Aréna parkettájára. A torna körmérkőzéses rendszerben kezdődött, minden csapat öt mérkőzést játszott, s a mérkőzések egytől egyig kiélezett küzdelmet, szikrázó csatákat és látványos cseleket, gólokat hoztak. Az FTC és a Vasas döntetlenje nyitotta az Elit Kupát, majd következtek a mieink, akik kétgólos vereséggel kezdtek az MTK ellen. Ekkor még nem sikerült betalálnunk, nem sokkal később, a rekordbajnok Ferencváros ellen azonban már igen, Gunda Zalán találatával egészen az utolsó percig vezettek a mieink, s bár a hajrában egalizáltak a zöld-fehérek, az 1–1-es döntetlen így is a Puebla Focisuli történetének egyik legszebb eredményének számít. A mieink mérkőzésein kívül sem volt hiány izgalomból, az UTE például kétgólos hátrányból állt fel az MTK ellen, majd az újpestiek a derbin hármat lőttek a Fradinak, amely az örökrangadón is alulmaradt, a gólzáporos összecsapást a kék-fehérek 5–2-re nyerték meg. A csoportkör a Puebla Soroksár elleni, kétgólos sikerével zárult, majd az ötödik helyért rendezendő mérkőzésen is fölényes győzelmet arattunk a sárga-feketék felett, így az ötödik helyen zártuk a rangos tornát. A bronzérmet újpesti nyakakba akasztotta Patócs Gábor játékvezető és Babulják Zoltán főszervező, miután a lilák másodjára is legyőzték az FTC-t. A finálé hatalmas küzdelmet hozott az MTK és a Vasas között, s bár utóbbi nagyot hajrázott, végül a kék-fehérek megőrizték az első percekben kiépített előnyüket, így elhódították az Elit Kupa győztesének járó trófeát. A szervezők döntése értelmében minden csapat kupával gazdagodott, a remek hangulatú díjátadást követően így mosolygósan hagyhatták el a Kistext Arénát a résztvevők. A torna legjobb hazai játékosa kapusunkat, a bravúrt bravúrra halmozó Marján Róbertet választották, míg a gólkirály a Pueblás Gunda Zalán lett. Folytatás szombaton, 15 órától, amikor az U12-es korosztály legjobbjai mérik össze tudásukat a Soroksári Sportcsarnokban.