Győzelem, mámor, bódottá

Megjelent: 2020. november 3.

Az Októberfeszt árnyékában az idősebb korosztályainknál sem állt meg az élet, az elmúlt héten bajnoki mérkőzéseket játszott U14-es, U16-os csapatunk is. Az alábbiakban visszatekintünk a közelmúlt Pueblás érdekeltségű eseményeire.

U14-es legényeink nem kezdték jól a bajnokságot, hiszen szeptemberben egy győzelem mellett három vereség szerepelt a nevük mellett, októberben azonban szárnyra kaptak a mieink, s a Hidegkút elleni fiaskó kivételével mindegyik mérkőzésükön szereztek pontot, a sereghajtó Kelen SC otthonában hármat is. Ezen az összecsapáson már az első félidőben mezőnyfölényben játszott együttesünk, ám nem sikerült értékesítenünk a helyzeteinket, ellenfelünk kapusa, Csabai Kristóf nagyszerű formában védett. Annak ellenére, hogy a hazaiak kispadja lényegesen hosszabb volt, mint a Puebláé, a fordulás után is többet birtokoltuk a labdát, s Kurucz Roland révén a vezetést is megszereztük. A hajrára újabb gólokká érett a nyomás, Gulyás József két egyéni villanásával duplázott, így végül összességében könnyedén, 3–0-ra győztünk a Kelen otthonában. Babulják Zoltán legénysége hétközi mérkőzésen is pályára lépett, méghozzá szintén idegenben, az Őrmező SE ellen, melynek játékerejét jól érzékelteti, hogy a  a Kelennek kilenc, a Merkaptnak tizenegy, míg a Rákosszentmihálynak tizenhárom gólt lőtt. Ennek ellenére mieink nem riadtak vissza a kihívástól, s kiélezett, magas színvonalú csatát vívtak ellenfelükkel. Hazai oldalon Szabó Tibor duplázott, de mindkét találatára volt válasza a Pueblának, Kovács Krisztián még a szünet előtt egalizált, majd másodjára Stiller Barnabás egyenlített. A hajrában mindkét csapat eldönthette volna a mérkőzést, de újabb gól már nem született, így maradt a bravúros, 2–2-es döntetlen. Nyolc forduló után együttesünk 2-2-4-es mérleggel, nyolc ponttal a tabella 11. helyén áll.

U14: Őrmező SE – Puebla FS TFC 2–2 (2–1) / Kelen SC – Puebla FS TFC 0–3 (0–0)

U16-os csapatunk legutóbb október 30-án, pénteken lépett pályára, méghozzá a sereghajtó Lőrinc United ellen. A kilátogató közönség nem unatkozott, tizennégy gól is született ugyanis az összecsapáson. Attia Krisztofer már négy perc elteltével egy látványos találattal adta meg az alaphangot a találkozónak, majd nem sokkal később Várszegi növelte az előnyt, ugyanakkor kisvártatva Győr Dániel szépített. Az első félidő hajrájában a Pueblának jött ki jobban a lépés, Vas István két perc leforgása alatt kétszer is betalált, majd közvetlenül a szünet előtt Balázs Krisztián volt eredményes, így 5–1-es előnyről várhattuk a második negyvenöt percet. Balázs ott folytatta ahol abbahagyta, rajta kívül pedig Várszegi és Szívós is beköszönt, így már héttel is vezettek a mieink, akik a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket. Egy ötperces rövidzárlattal azonban visszahoztuk a mérkőzésbe az ellenfelet, Belányi gólja után Molnár Levente büntetőből és távolról is eredményes volt, s Hodi Bence is szép gólt szerzett. Az utolsó szó így is a Puebláé volt, Kis Benedek találata zárta le az eseményekben gazdag találkozót, melyet végül négygólos különbséggel nyert meg együttesünk.

U16: Puebla FS TFC – Lőrinc United FC 9–5 (5–1)