Alaposan kitettek magukért fiataljaink

Megjelent: 2021. április 26.

Sikeres hétvégét zártak a Puebla Focisuli korosztályos csapatai, U14-eseink kiütéses győzelmet arattak a Kelen ellen, U16-osaink három gólon tartották a bajnoki éllovast, U11-eseink pedig hasznos edzőmérkőzésen vannak túl.

A hazai rangadók hétvégéje U14-es csapatunk Kelen elleni mérkőzésével indult, szombat délelőtt a bajnokság 13. helyezettje látogatott a Papírgyári pályára. Fiataljaink egyértelmű esélyesként várhatták az összecsapást, miután ősszel, idegenben háromgólos győzelmet arattak riválisuk felett, de olykor a papírformát a legnehezebb érvényesíteni, így végig koncentrált játékra volt szükség. Babulják Zoltán tanácsait megfogadták növendékei, ugyanis szép passzokkal, kombinatív futballal igyekeztek feltörni ellenfelük védelmét. A mezőnyfölény félóra elteltével érett góllá, Bene Bence szerzett vezetést a mieinknek, kiválóságunk ráadásul három perccel később ismét beköszönt, megduplázva ezzel a Puebla előnyét. A találatok a legjobbkor jöttek, így lélektanilag is fölényben mehettünk szünetre, a vendégcsapat pedig a fordulás után sem találta játékát, a biztos vezetés birtokában is a mieink irányították a játékot. Szegény Kelent az ág is húzza, Vadócz Csanád öngóljával már hárommal vezettek a mieink, a pontot az i-re pedig Szikra Botond tette fel, aki tíz perccel a lefújás előtt állította be a 4–0-s végeredményt. 

Puebla FS TFC – Kelen SC 4–0 (2–0)

Puebla: Virágh – Szikra, Banner L., Kurucz, Hanyecz, Gulyás, Bene, Stiller, Banner S.

Cserék: Kerepesi, Takács D., Kovács K., Nagy Á.

Vezetőedző: Babulják Zoltán

Gólszerzők: Bene 30., 33., Vadócz 57. – öngól, Szikra 61.


Szombat délután felnőttcsapatunkon volt a sor, Eszes László tanítványai szintén hazai környezetben léptek pályára, méghozzá a Rákosliget ellen. Ősszel a Puebla bizonyult jobbnak, ezúttal azonban a piros-fehérek repülőrajtot vettek, s Lázár Márk góljával nyolc perc elteltével előnybe kerültek. A folytatásban átvette az irányítást csapatunk, a kapufát is megzörgettük, de a szünet előtt újabb találat már nem született, így egygólos hátrányban vonulhattunk pihenőre. A második játékrészben magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a Puebla, ám Fehér Attila kapus és a léc ismét kibabrált velünk. Ábrahám Tamást ráadásul az 58. percben egy kemény belépő után kiállította a játékvezető, így emberhátrányból kezdhettük az utolsó félórát. Csuka Zsolt így is egyenlíteni tudott, az izgalmas hajrában pedig elszabadultak az indulatok, Ábrahám Lászlót és Babulják Zoltánt – drákói szigorral – elküldte a kispadtól Boros sporttárs. Nehéz helyzetbe kerültünk, a Rákosliget pedig a hosszabbításban megszerezte a győztes találatot, így csapatunk egy lépéssel távolabb került a feljutástól.

Puebla FS TFC – Rákosligeti AC 1–2 (0–1)

Puebla: Nagy Á. – Dreiszker, Ábráhám L. (Nagy G., 67.), Sztankó, Csuka, Ábráhám T., Némethy, Csányi (Tápi, 77.), Dankó (Fehérvári, 87.), Karacs, Morvay

Vezetőedző: Eszes László

Gólszerzők: Csuka 78., ill. Lázár 8., Kosztolánszki 93.

Kiállítva: Ábráhám T. 58.


U16-os együttesünkre a szezon egyik legnehezebb erőfelmérője várt, ugyanis a bajnokaspiráns, listavezető II. Kerület UFC érkezett a Papírgyári pályára. Ősszel nagyarányú, tizennégy gólos vereséget szenvedtünk a hegyvidékiektől, s ezúttal is elsősorban a tisztes helytállásban reménykedhettünk. A fiúk játéka azonban ezen a napon minden téren felülmúlta elképzeléseinket, Babulják Zoltán tanítványai szívvel-lélekkel, nagy akarattal futballoztak, s nem rettentek meg a bajnokság legerősebb együttesétől. A mieink a legszebb arcukat mutatták, a tudáskülönbséget pedig lelkesedéssel kompenzálták. Az első félidőben több nagy helyzetünk is akadt, de a vendégcsapat kapusa jó napot fogott ki. A túloldalon a debütáló Kis Benedek is hatalmas bravúrokat mutatott be, csupán három gólt kapott, Kővágó, Magyar és Keleti volt eredményes. A szünet után hátul lehúztuk a rolót, Kis büntetőt is hárított, elöl pedig Babalola előtt adódtak szépítési lehetőségek, ám sajnos nem tudott túljárni Fodor eszén. Ennek ellenére nagyon büszkék lehetünk a srácok vasárnapi játékára, a háromgólos vereség több mint biztató, reményeink szerint ezen az úton haladnak majd legényeink a folytatásban is.

Puebla FS TFC II. Kerület UFC 0–3 (0–3)

Puebla: Kis B. – Vass Á., Szász, Kovács K., Várszegi, Obermayer (Attia, 66.), Babalola, Bene, Gál, Stiller, Vas I. (Szívós, 66.)

Vezetőedző: Babulják Zoltán

Gólszerzők: Kővágó 14., Magyar 33., Keleti 36.


U-11-es csapatunk vasárnap délután a CSUSE meghívásának tett eleget a Hollandi úton, melyet ezúton is köszönünk. A gyerekek tisztességesen helytálltak a zömében idősebb játékosok alkotta ellenféllel szemben, biztató támadásokat vezettünk, s szép gólokat szereztünk. Az ilyen mérkőzéseken tudunk fejlődni, tapasztalatot szerezni, valamint új felállási formákat megismerni, a mutatott játékhoz ezúttal is gratulálunk a srácoknak!