Tévés futsalderbi, dupláznak a felnőttek és az U16-osok

Megjelent: 2021. április 5.

Hat Pueblás érdekeltségű mérkőzéssel indul az április: NB III-as futsalcsapatunk csúcsrangadót játszik, U16-os együttesünk szerdán és szombaton is pályára lép, míg a felnőtteknek kedd este tévés mérkőzésen szoríthatunk.

Felnőtt: BÜSKE – Puebla FS (kedd, 19.30)

Immár a 18. fordulót rendezik a Budapest Bajnokság harmadosztályában, ám a járvány jelentősen megcsonkította a kört, a hatból négy mérkőzést későbbi időpontban rendeznek meg – már ha egyáltalán megrendeznek. A Puebla azonban pályára lép, méghozzá kedd este a BÜSKE otthonában, ahol a feljutás szempontjából kulcsfontosságú lenne a három pont megszerzése. Riválisunk a tabella nyolcadik helyét foglalja el, ősszel pedig kiütéses, 8–1-es győzelmet arattak a mieink, ennek ellenére hiba lenne lebecsülni az ügyvédcsapatot, amely több komoly riválisnak is megnehezítette már a dolgát. Márciusban a Törökbálinttal döntetlent játszott, míg a Hunreált legyőzte a BÜSKE, ám nincs mese, be kell gyűjtenünk mindhárom pontot kedden. A 19 óra 30 perckor kezdődő találkozót a Puebla Tv élőben közvetíti az Elektromos Sporttelepről.

U16: Szigethalom SC – Puebla FS (szerda, 15.00)

Első győzelmére készül U16-os csapatunk, amely kétszer is pályára lép a héten, Babulják Zoltán tanítványai szerdán a Szigethalom ellen játszanak. A pályaválasztás jogának felcserélése miatt hazai környezetben, a Papírgyári pályán kerül sor a mérkőzésre, ennek ellenére riválisunk a mérkőzés egyértelmű esélyese, a két gárda első mérkőzésén tizenegy alkalommal volt eredményes a Szigethalom. A vezetőedző elmondása szerint sereghajtó csapatunknak elsősorban mentális téren kell előrelépnie a folytatásra, a fiúknak el kell hinniük, hogy a megfelelő edzésmunka eredménnyel párosulhat.

Futsal: Puebla FS – Rubeola FC (csütörtök, 20.30)

Kétségkívül a szezon legnehezebb mérkőzése vár NB III-as futsalcsapatunkra, Tápi Tamás és Eszes László együttese az élvonalbeli múlttal rendelkező Rubeola FC gárdáját fogadják a Kistarcsai Sportcsarnokban. Riválisunk a bajnoki címért harcol a Rabel Fanaticcal, mérlege pedig imponáló, a szezonban mindössze egyetlen mérkőzésen szenvedett vereséget a csömöri alakulat. Ősszel nem sok hiányzott a csodához, akkor 3–2-es vereséget szenvedtünk a bajnokaspiránstól, góljainkat Nagy Gergő és Morvay Bátor szerezték. Idén pazar formában van csapatunk, amely legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert, így a tabella ötödik helyéről várhatja a tévés csúcsrangadót.

U16: Kelen SC – Puebla FS (szombat, 16.00)

Mikor, ha nem most? U16-os legényeink előtt szombaton jó esély adódik, hogy megszerezzék első pontjaikat a bajnokságban, ugyanis a 3-1-10-es mérleggel a hatodik helyen álló Kelen SC otthonában vendégeskednek Babulják Zoltán fiai. Akik látták a két csapat őszi mérkőzését, alátámaszthatják, hogy mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltunk riválisunknak, de temérdek helyzetet kihagytunk, s bár így is sokáig szorosan alakult a találkozó, a hajrában a Kelen három gólt szerezve bebiztosította győzelmét. Most itt a lehetőség a visszavágásra, lélektanilag nagyon sokat jelentene, ha sikerülne pontot, esetleg pontokat szerezni a zöld-fehérek otthonában.

Felnőtt: Puebla FS – BKV Előre II (vasárnap, 14.00)

Dupláznak a felnőttek, vasárnap a sereghajtó BKV Előre látogat a Papírgyári pályára. A Goldball Parkban eltöltött albérleti időszak után végre hazatérnek a mieink, ám sajnos továbbra is zárt kapuk mögött kerül sor a mérkőzésekre. Van miért törlesztenünk a vasutasoknak, ősszel ugyanis villanyfényes mérkőzésen hatgólos döntetlent játszottunk velük, az a pontvesztés még sokba kerülhet a végelszámolásnál. Épp ezért ki kell köszörülni a csorbát, jó játékkal magabiztos győzelemre lesz szükség vasárnap.

U14: Őrmező SE – Puebla FS (vasárnap, 18.00)

Nem vár könnyű feladat U14-es csapatunkra, amely három fájó vereséget követően az Őrmező otthonában igyekszik javítani mérlegén. Az ötödik helyen álló ellenlábasunk jó formában várhatja a találkozót, Babulják Zoltán tanítványai azonban a győztes rajt után kissé beragadtak, s sorrendben a Goldball, a Gázgyár, valamint a Mészöly ellen is vesztesen hagyták el a pályát. Utóbbi mérkőzésen azonban már bőven látott biztató jeleket szakvezetőnk, hatvan percen keresztül felvettük a versenyt esélyesebb riválisunkkal, s csak a hajrában dőlt el a pontok sorsa. Ősszel 2–2-es döntetlent játszottunk az Őrmezővel, s egy hasonló eredménnyel vélhetően most is kiegyeznénk.