Babulják Zoltán: Az egyetlen szempont a fejlődés

Megjelent: 2022. február 2.

Jubileumi éven van túl egyesületünk, a mögöttünk hagyott esztendő pedig valódi sikertörténet volt. A Puebla Focisuli elnöke, Babulják Zoltán szerint ismét mérföldkőhöz érkeztünk, az előrelépés pedig megkérdőjelezhetetlen.

„A 2021/2022-es szezon több szempontból is érdekesen indult számunkra – tekintett vissza a sportvezető. – Fontos változást jelentett, hogy a régiek mellett új helyszíneken kezdődtek meg az edzések minden korosztálynak. Pesterzsébeti egyesületként régóta dédelgetett álmunk, hogy kerületünkben edzhessünk nagypályán is, ez most megvalósult, a játékosok és a szülők nagy örömére. Szerencsére a pandémia sem húzta keresztül a számításainkat abban a tekintetben, hogy a kisebb korosztályokkal a Közgazdasági Szakgimnázium műfüves pályáját igénybe vehessük. Ideális helyszíneken, jó körülmények között végezhettük a felkészülést mind az öt korosztályos, illetve két felnőtt csapatunkkal. Újdonság továbbá, hogy a téli holtszezon sem telik eseménytelenül, ugyanis az NB III-as felnőttek mellett korosztályos csapatokat is indítottunk futsalbajnokságban, ami szintén a gyermekek fejlődését szolgálja. Bozsikos fiataljaink is rengeteget léptek előre az ősz folyamán, a taglétszám pedig folyamatosan növekszik, a saját rendezésű tornáinkról csupa pozitív visszajelzést kaptunk, így minden szempontból sikeres, mozgalmas féléven vagyunk túl.”

„Ami a fejlődést és eredményességet illeti, véleményem szerint feltétlenül ketté kell szedni a két kérdéskört – hangsúlyozta Babulják Zoltán. – Az eredményesség terén talán a második számú felnőtt csapatunk hozta, amit előzetesen elvártunk, bár néhány elhullajtott pont nagyon hiányzik, ugyanakkor ezeket reményeink szerint tavasszal sikerül majd pótolnunk. Ami a BLSZ II-es gárdát illeti, Eszes László együttese a tabella hátsó régiójában foglal helyet jelenleg, de nagyon sűrű a középmezőny, így remélhetőleg nem lesznek kiesési gondjaink. Korosztályos csapataink esetében az egyetlen szempont számomra a fejlődés, nem helyezésekben gondolkodom, márpedig játékban szemmel látható az előrelépés. Próbálunk kombinatív, támadó szellemű futballt játszani, a sport élvezeti értékét szem előtt tartva.”

Ha kíváncsi rá, mit vár Babulják Zoltán a tavaszi szezontól, keresse a teljes interjút a Papírgyári Napló téli lapszámában!