TNT Kupa: sok tanulság, tornagyőzelem!

Megjelent: 2020. február 16.

Harmadosztályú felnőtt csapatunk január 7-én kezdte meg a tavaszi felkészülést, s a keretben egyelőre nem történt számottevő változás, az ősszel szereplő játékosokkal vágtunk neki a 2020-as évnek. Januárban és február első két hétvégéjén a felkészülés jegyében a TNT Kupán szerepelt a Puebla harmadosztályú felnőtt csapata, ahol a Normál Liga tavalyi megnyerését követően ezúttal az Elit Ligában mérettettük meg magunkat. A hatcsapatos csoportkör első mérkőzésén ugyan 4-0-ás vereséget szenvedtünk a Nimród SE gárdájától, a folytatásban belelendültek a fiúk, a Csepel UPSE ellen 7-1-re győztünk, majd a BVSC bombaerős utánpótláscsapatát múltuk felül nagy küzdelemben. Zárásként két izgalmas és szoros mérkőzés következett, s mindkét alkalommal Babulják Zoltán tanítványai örülhettek: az Alsónémedit 4-3-ra, a rendező Csillaghegyet 2-1-ra győztük le, így a Nimród mögött másodikként végeztünk a “B” jelű csoportban.

Február 8-án online is élőben közvetítettük az elődöntőt, ahol a mieinkhez hasonlóan harmadik vonalbeli, az “A” csoportot megnyerő BAK Respekt csapatával néztünk farkasszemet. Jó mérkőzést vívott egymással a két gárda, az első félidőben ugyan többet volt a labda ellenfelünknél, ám a nagyobb helyzetek a Puebla előtt adódtak, s a játékrész végén egy eladott labdát követően Sárközy Bence a vezetést is megszerezte együttesünknek. A 70. percben egy tanári összjáték után Jóni Norberttel szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a sértett higgadtsága pedig jószerével eldöntötte a döntős kilétét. A hajrában Jóni ismét betalált, s egy öngólt is láthatott a közönség, így végül 4-0-s sikerrel jutottunk a fináléba.

A másik ágon a Nimród felülmúlta a Testvériség II-t, így a döntőben megismétlődött a torna nyitómérkőzése, BLSZ II-es riválist kellett felülmúlnunk az aranyérem megszerzéshez. Kiváló futballidő, sok néző, és parázs hangulat jellemezte az egész mérkőzést, s bár hamar kétgólos hátrányba kerültünk, nem adtuk fel a mérkőzést. Előbb Jóni találatával szépítettünk, majd Csuka szenzációs passzából Sárközy Bence volt eredményes, így már 2-2 állt az eredményjelzőn. Az első félidő vége és a második eleje sajnos a Nimródról szólt, egy védelmi megingást kihasználva ellenfelünk vonulhatott előnnyel az öltözőbe, harminc perccel a lefújás előtt pedig ismét kettővel vezettek a piros-fehérek. A Puebla számára azonban innen is volt visszaút, Péli és Sárközy révén ismét egyenlítettünk magasabban jegyzett és néhány légióssal felálló riválisunk ellen. Az utolsó percekben a biztonságra törekedtek a felek, s mivel több gól már nem esett, következett a drámai büntetőpárbaj. A mieinknél Dreiszker, Sárközy, Péli, Megyesán és Csuka is értékesítette a maga tizenegyesét, ám a Nimródnál egy játékos hibázott, így végül óriási csatában a mieink hódították el a TNT Kupa Elit Ligájának trófeáját! A torna legjobb kapusa a Nimród hálóőre, Nagy Benedek lett, a legjobb mezőnyjátékosnak pedig a Pueblás Jóni Norbertet választották a szervezők.

TNT Kupa, döntő
Puebla 13 FC – Nimród SE 4– 4 (2 – 3) – 11-esekkel: 5– 4

Gólszerző: Sárközy (2), Jóni, Péli, ill. Szabó (2), Labundy, Könczey
Goldball Park, 50 néző.

Babulják Zoltán, vezetőedző: Magas színvonalú mérkőzést hozott a döntő, mindenki a maximumot nyújtotta, amiért jár a gratuláció a játékosoknak. Sajnos mind a négy kapott gólunkat súlyos egyéni hiba előzte meg, de támadásban hatékonyak voltunk, és ezzel kompenzáltuk a védelmi megingásainkat. A torna kezdete óta rengeteget felkészültünk, rendkívül hasznos volt ez a néhány hét, kiválóan szolgálta a felkészülésünket. Ha egy csapat kétszer tud felállni kétgólos hátrányból, megérdemli a tornagyőzelmet!