Ismerős riválissal kezd felnőttcsapatunk

Megjelent: 2021. augusztus 4.

Elkészült a 2021/22-es szezon sorsolása, a Budapest Bajnokság második vonalában újonc Puebla FS TFC együttese a Goldball Parkban fogadja majd ellenfeleit.

Felnőttcsapatunk hétfő óta a Bánki-tó partján edzőtáborozik, a mieink Eszes László vezetésével készülnek az új szezon megmérettetéseire. Nem lesz könnyű dolgunk, a feljutással ugyanis immár a főváros másodosztályának számító BLSZ II-es bajnokságban kell bizonyítanunk, ahol a biztos bennmaradás mellett néhány nagy skalp begyűjtése lehet az elsődleges cél. A csoportbeosztásról, valamint leendő ellenfeleinkről már korábban beszámoltunk, kedden pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatósága (BLSZ) közzétette a sorsolást és a teljes őszi menetrendet is.

Izgalmakból nem lesz hiány, hiszen rögtön az első fordulóban, szeptember 5-én egy régi ismerős, az Inter CDF ellen lépünk pályára, a kék-fehérekkel már a BLSZ III-ban is parázs rangadókat vívtunk, váltakozó sikerrel. Ebben a hónapban vár még ránk többek között a Hidegkút és a favoritok közé sorolt Budai FC elleni összecsapás, míg október 16-án jön a derbi a Hollandi úton, amikor a Csepel UP SE ellenfelei leszünk. A Nimród SE gárdájával az elmúlt években felkészülési tornákon kerültünk össze, november 21-én bajnokin is találkozik a két csapat, az őszi szezont pedig egy héttel később, a Közterület SK otthonában zárjuk majd.

A Puebla FS TFC szeptemberi mérkőzései:

09.05. Puebla FS TFC – Inter CDF
09.11. BEH-Szent István – Puebla FS TFC
09.19. Puebla FS TFC – Hidegkúti SC
09.26. Puebla FS TFC – Budai FC

A teljes sorsolás ide kattintva megtekinthető.