Hibátlan hétvégét zártak a felnőttek

Megjelent: 2022. április 4.

BLSZ II-es együttesünk életmentő győzelmet aratott a BEAC elleni rangadón, míg a BLSZ IV-esek négyet gurítottak a Piramisnak.

BLSZ II: Puebla–BEAC 1–0 (0–0)

Alsóházi rangadót rendeztek a BLSZ II-ben vasárnap délután, a Goldball Parkban a szintén a bennmaradásért harcoló BEAC gárdáját láttuk vendégül. Az első félidőben inkább a küzdelem dominált, de kisebb helyzetek mindkét oldalon adódtak, amelyeket nem sikerült gólra váltaniuk a csapatoknak. A fordulás után fokozta a tempót Eszes László együttese, amely a 72. percben megszerezhette volna a vezetést, de Csuka Zsolt gólját a játékvezető les miatt érvénytelenítette. Három perc múlva azonban már szabályos találatot szerzett együttesünk, Csuka és Sallay Balázs remek összjátéka végén utóbbi juttatta előnyhöz a Pueblát. A hátralévő időben nagy erőket mozgósított az egyenlítésért a BEAC, de szervezett védekezéssel és kapusbravúrokkal megőriztük az 1–0-t, győzelmünkkel pedig megelőztük a táblázaton újbudai riválisunkat. A bajnokságból nyolc forduló van még hátra, a kizárás sorsára jutott Inter mellett még egy csapat búcsúzik a szezon végén a második vonaltól.

BLSZ IV: Piramis SE–Puebla II 2–4 (2–3)

Alaposan bekezdett második számú felnőttcsapatunk a tabella hátsó régiójában tanyázó Piramis SE Pestszentlőrinc otthonában, Jóni Norbert ugyanis már öt perc elteltével vezetést szerzett a mieinknek. A folytatásban is az történt a pályán, amit együttesünk eltervezett, s az újabb gólra sem kellett sokat várni, Fodor Márk duplázta meg az előnyt az első negyedóra végén. Öt percre rá büntetőhöz jutottunk, melyet Kővári Tibor higgadtan értékesített, így már hárommal vezettek a mieink. A Piramis azonban nem adta fel, s még a szünet előtt faragott hátrányán, előbb Ladányi Krisztián talált be, majd Borbély Csaba váltotta gólra a megítélt tizenegyest. A szünet után azonban egyértelműsítettük, hogy melyik a jobb csapat, Babulják Zoltán ezúttal is beköszönt, s akár tovább is nőhetett volna a különbség, ha jobban koncentrálunk a befejezéseknél. Nem így lett, de a végeredménnyel nem lehetünk elégedetlenek, a szezonban másodszor is kétgólos győzelmet arattunk a Piramis felett.