Halácsy Kristóf: Megtaláltam a helyem a Pueblában
Halácsy Kristóf 2020 októberében, az Üllő otthonában mutatkozott be a Puebla színeiben, azóta pedig alapemberré vált NB III-as futsalcsapatunkban. Fiatal játékosunk ezúttal felelevenítette a kezdeteket, beszélt a nagypályás labdarúgás és a futsal közötti különbségről, az őszi szezon legemlékezetesebb mérkőzéséről, s azt is megtudhattuk, milyen szerepkörrel bír a csapaton belül.
– Hány évesen kezdtél el futballozni, s mikor ismerkedtél meg a futsallal?
– Mióta járni tudok, azóta rúgom a labdát. Tíz évesen kezdtem el igazoltan focizni az UTE színeiben, ahol mindössze fél évet töltöttem, mivel nem tetszett a közeg, nem tudtam a csapat részévé válni, s nem éreztem magam komfortosan a pályán sem. Innen kerültem a Káposztásmegyeri Sport Klubhoz, amely egyesület kizárólag kispályás csapatokat versenyeztetett, így itt találkoztam először a futsallal. A teremben jobban ki tudtam bontakozni, nagyon boldog voltam, hogy a társak befogadtak, újra megkedveltem a játékot. Később aztán a nagypályára is visszatértem, a Fővárosi Vízművek játékosaként, Csömörön pedig párhuzamosan tudtam futsalozni és nagypályás bajnokságban játszani.
– Mennyire volt nehéz az átállás nagypályáról futsalra?
– Szerencsére sokáig nem kellett választanom, hét évet töltöttem Csömörön, és hol a nagypályás labdarúgást szerettem jobban, hol pedig a futsalt, de mind a két helyen megvolt a saját szerepköröm. Arra, hogy mennyire volt nehéz átállítani az agyamat a kispályára, már nem emlékszem, de annyi bizonyos, hogy az akkori edzőm minden segítséget megadott hozzá.
– Hogyan kerültél a Puebla kötelékébe? Milyen a hangulat a csapaton belül?
– A csömöri időszakom után három évet kihagytam az egyetem miatt. Ezen időszak alatt néhány egyetemi tornát kivéve nem is nagyon rúgtam labdába, a tanulmányaim vége felé közeledve azonban egy kedves barátom, Tápi Tamás megkeresett, hogy lenne-e kedvem a Puebla NB III-as futsalcsapatában kipróbálni magam. Nem kellett sokat gondolkoznom, beadtam a derekam, s egyáltalán nem bántam meg a döntésemet. Ami az öltözői hangulatot illeti, ilyet még nem nagyon tapasztaltam korábban, rendkívül összetartó a társaság. A pályán kívül Jason Statham-es szerepkörben utazom, mint a Szállító, a mérkőzéseken pedig irányítóként próbálom segíteni a csapatot. Az öngóljaimról pedig csak annyit mondanék, hogy igyekszem izgalmasabbá tenni az összecsapásokat, némi előnyt adva a riválisoknak…
– Mennyivel gyorsabb a játék a teremben, mint a nagypályán?
– A tapasztalataim alapján a futsalban nincs sok idő a gondolkodásra, minden döntést villámgyorsan kell meghozni, amennyiben ez nem sikerül, az ellenfél már vezetheti is az ellentámadást. A taktikai elemek is teljesen eltérőek a nagypályához képest, illetve más technikai elemek is előjönnek a teremben, gondolok itt többek között a talppal történő labdakezelésre. Én jelen pillanatban ebben találom meg az örömömet, érzésem szerint jól olvasom a játékot, sokszor pedig meglátok olyan lehetőségeket is, amelyeket mások nem feltétlenül. Természetesen bőven vannak hiányosságaim, szeretnék bátrabbá válni a pályán, s többször felvállalni az egy az egy elleni szituációkat.
– Féltávnál a nyolcadik helyen álltok a futsal NB III-ban, de nagyon sűrű a középmezőny, a dobogó sem elérhetetlen. Melyik volt számodra az ősz legemlékezetesebb mérkőzése?
– Egyértelműen a Mogyoród felett aratott győzelmünk, ugyanis egy bajnokaspiránst múltunk felül saját közönsége előtt, ráadásul végig jó, magabiztos teljesítményt nyújtottunk, azon az estén minden összejött nekünk. S ha már emlékezetes mérkőzések, személy szerint nekem is van egy korábbi találkozó, amire nagyon büszke vagyok, amikor a Vízművek játékosaként a BVSC ellen léptem pályára. Életemben először játszottam támadóként, s az 5–4-es győzelmünk alkalmával mind az öt gólunkat én szereztem.
Ha kíváncsi vagy arra is, hogy milyen célokat tűzött ki Halácsy Kristóf a jövőre nézve, illetve kit tart példaképének a labdarúgás és a futsal világában, olvasd el a teljes interjút ide kattintva, a Papírgyári Napló téli lapszámában!