BLSZ III: fordulatos mérkőzés, győztes rajt

Megjelent: 2019. szeptember 2.

U14-eseink után első számú felnőtt csapatunk is bemutatkozott az új idényben: a harmadosztályba frissen feljutó gárdára kezdésként a bajnokságot felvezető erősorrendünk élén végző Bp. Erdért várt a Papírgyár pályán. A mieink felkészülése remekül sikerült, azonban a papírforma a vendégek mellett szólt: tavaly csupán a Gázgyár előzte meg őket a BLSZ III-ban, idén pedig a feljutás reményében kezdték meg a bajnokságot. Csapatunk azonban nem ijedt meg nevesebb ellenfelétől, s a szombat délutáni kánikula ellenére fegyelmezetten, szép támadásokat vezetve kezdtük a mérkőzést. Az első nagyobb helyzetre a tizennyolcadik percig kellett várni, ám ebből gól is született: a Szigethalom elleni felkészülési mérkőzésen bombagólt szerző Morvay ezúttal a bajnokaspiránsnak is beköszönt. A folytatásban a vendégek játéka is felélénkült, Steinmetz György tanítványai elsősorban ívelésekkel próbáltak veszélyeztetni, ám Némethy rendre győztesen jött ki a fejpárbajokból, így nagyobb helyzet nem alakult ki Nagy Ákos kapuja előtt. Nem úgy a túloldalon! A félidő hajrájában Sárközy Bence villant egyet, így kétgólos előnnyel vonulhattunk pihenőre.

A fordulás után a vendégek vették át a játék irányítását, s alig húsz perc leforgása alatt megfordították a találkozót. A mögöttünk hagyott szezont huszonkét góllal záró Bagó József duplázott, a kettő között pedig Völgyi volt eredményes, szomorítva ezzel a rendkívül lelkes hazai drukkereket. A Puebla azonban nem adta fel, és Csuka Zsolt góljával kiegyenlített (3 – 3). A hajrára az Erdért játékosai elfáradtak, Babulják Zoltán azonban jó érzékkel cserélt, behozta Jónit és Tápit, akik sokat tettek hozzá a csapat játékához. Labdabirtoklásban ellenfelünk fölé kerekedtünk, Sárközy pedig továbbra is ellenállhatatlanul játszott, s két góljával eldöntötte a három pont sorsát. Repülőrajtot vett tehát felnőtt csapatunk, s máris bebizonyították a fiúk, hogy újonc létükre nem szabad leírni őket.

BLSZ III., 2. csoport
1. forduló
Puebla 13 FC – Bp. Erdért SE 5 – 3 (2 – 0)

Gólszerző: Morvay (18′), Sárközy (35′, 66′, 87′), Csuka (65′), ill. Bagó (48′, 63′), Völgyi (55′)
Papírgyári pálya, 30 néző. Vezette: Czene-Joó

Babulják Zoltán, vezetőedző: A második félidő első negyedóráját leszámítva parádésan futballoztunk, többet birtokoltuk a labdát és veszélyesebbek voltunk kapura, mint ellenfelünk. Természetesen vannak még hiányosságaink, ám amennyiben ezeket sikerül kompenzálnunk, merészebb álmaink is lehetnek idén.

Az 1. forduló további eredményei:

Merkapt SE – Rákosmenti KSK 0 – 3
Budakeszi SC – Budatétény SE 2 – 5
Rákosligeti AC – Inter CDF SE 2 – 3
Törökbálinti FC – Erős Vár FC 4 – 1
33 Futball Club – ESMTK 1 – 0

Egységes csapatként nőttünk riválisunk fölé