Egygólos vereségek hétvégéje

Megjelent: 2022. november 15.

Felnőttcsapataink mellett U14-es együttesünk is hatalmas csatában maradt pont nélkül a hétvégén, NB III-as futsalosaink azonban gólgazdag mérkőzésen fontos győzelmet arattak hétfő este.

U14: Puebla FS–Goldball FC 0–1 (0–0)
Gólszerző: Gulyás (39.)

Ellentétes előjelekkel várhatta egymás elleni mérkőzését a Puebla és a Goldball U14-es csapata. A mieink négy vereséggel, míg a vendégek négy győzelemmel hangoltak a találkozóra, s mivel a sárga-feketék listavezetőként érkeztek a Papírgyári pályára, egyértelmű esélyesnek tűntek. Igen ám, de a papírforma olykor borulhat is, márpedig ezúttal srácaink mindent megtettek annak érdekében, hogy meglepjék a riválist. Szép támadásokat vezettünk, szervezetten védekeztünk, olykor uraltuk a középpályát, ha pedig a befejezéseknél jobban koncentrálunk, akár előnybe is kerülhettünk volna a szünet előtt. Az első félidő nem hozott gólt, ám a másodikat jobban kezdte a Goldball, amely a legutóbbi két idényben a Pueblát erősítő Gulyás József találatával szerzett vezetést. Nemhiába, az élet a legnagyobb forgatókönyvíró… Miközben a mieinknél egy, a vendégeknél hat cserelehetőség állt a szakvezető rendelkezésére, nem fáradt el csapatunk, hátul továbbra is jól zárt a retesz, és az egyenlítésre is volt esély. 1–0-s vereség lett a vége, ami több mint vállalható a mérkőzésein átlagban hat gólt szerző éllovas ellen, a szombaton mutatott játékra bátran lehet építkezni!
Babulják Zoltán, edző: A helyzetek alapján a győzelemre is volt esélyünk. Remek mérkőzés volt, az idei legjobb teljesítményünket nyújtottuk a listavezető ellen. Büszke vagyok a srácokra, gratulálok nekik!

BLSZ II: Puebla FS–Nimród SE 0–1 (0–0)
Gólszerző: Jánossy (47.)

A dobogós helyen álló Nimród SE érkezett a Goldball Parkba vasárnap délután, BLSZ II-es felnőttcsapatunk a Kelen és a Hidegkút elleni bravúr után ismét meglepetésre készült saját közönsége előtt. Hamar megszerezhettük volna a vezetést, de Karacs András helyzete kimaradt, majd a folytatásban kiegyenlítődött a játék képe, egyik kapu sem forgott igazán veszélyben. Az első félidő nem is hozott gólt, a fordulás után azonban egy védelmi megingásból vezetést szerzett a Nimród, amely támadásban maradt, de nem tudta lezárni a mérkőzést. A mieink idővel ritmust váltottak, a cserék is jól szálltak be, Tóth Benedek előtt több lehetőség is adódott, ám az egyenlítő találat csak nem akart megszületni. A hajrában aztán inkább a Nimród dominált, de újabb gólt már nem született, két hazai győzelem után ezúttal 1–0-s vereséget szenvedtünk jó erőkből álló riválisunktól.

BLSZ IV: Róna SC–Puebla FS 2–1 (1–0)
Gólszerző: Bubori (14.), Ambrusi (89.), ill. Jóni (48. – 11-esből)

Nehéz feladat várt második számú felnőttcsapatunkra a hétvégén, ugyanis a sorozatban négy győzelemnél tartó Róna SC-t kellett volna lefékezniük a mieinknek. Az ellenfél volt a találkozó esélyese, de nem feltartott kézzel léptünk pályára a Goldball Parkban, jó ritmusban kezdtük a mérkőzést. Az első negyedóra végéhez érve mégis a Róna került előnybe Bubori Dezső góljával, és a folytatásban is adódtak lehetőségek a hazaiak előtt, ám a védelem jól állt a lábán, és amikor kellett, Király Krisztián is a helyén volt. A szünet előtt nem sikerült egyenlíteni, ám a fordulás után, Jóni Norbert révén igen – kezdődhetett tehát minden elölről. Kimondottan izgalmas, színvonalas mérkőzést vívtak a felek, mindkét oldalon sok helyzettel, ám a várt nagy csatából sajnos a Róna jött ki jobban, ugyanis a rendes játékidő végén Ambrusi László betalált, erre pedig már nem volt válasza a Puebla II-nek. A 2–1-es vereség ellenére továbbra is stabilan őrzi helyét a középmezőnyben együttesünk.

Futsal NB III: Puebla FS–SK Tóalmás 10–7 (7–4)
Gólszerző: Dankó (5.), Salgói (11., 17.), Simon V. (11., 24., 38.), Karacs (12., 19.), Barta (13.), Halácsi (26.), ill. Berla (8., 9.), Sándor K. (10.), Otschisnig (20.), Kacsuk (29.), Németh G. (30.), Berla (32.)

Két vereség után találtak vissza a győztes útra NB III-as futsalosaink, ráadásul nem is akármilyen mérkőzésen! Az első néhány perc tapogatózó játéka után Dankó Ákos szerzett vezetést a mieinknek, de hamar érkezett a válasz, a játékrész felénél már hárommal vezetett a Tóalmás. Ekkor azonban megrázta magát a Puebla, amely négy perc leforgása alatt négy gólt szerzett, s mivel még a szünet előtt Salgói Attila és Karacs András is betalált másodszor, megnyugtató előnnyel várhattuk a második félidőt. A háromgólos fórból a fordulás után gyorsan öt lett, de a Tóalmás nem adta fel, s szempillantás alatt 9–4-ről 9–7-re zárkózott. Ennél többre ugyanakkor nem futotta a vendégek erejéből, az utolsó szó a mesterhármast jegyző Simon Viktoré volt, Eszes László csapata pedig 10–7-re nyert, és pontszámban utolérte a listavezető Rabelt.