BLSZ IV: alaposan megszórtuk a “szomszédot”

Megjelent: 2019. október 6.

Pikáns rangadón lépett pályára második számú felnőtt csapatunk szombaton a Budapest Bajnokság negyedosztályának hatodik fordulójában: Eszes László legénysége a “szomszédvár” Csep-Gól II gárdáját fogadta a mindkét csapat otthonául szolgáló Papírgyári pályán. A mieink egy 6-2-es győzelemmel (Margitsziget), majd egy hasonló arányú vereséggel (Hunreal) zárták az elmúlt két hetet, így a sorminta alapján ezúttal is sikerre számított a szakmai stáb, amelyre az erőviszonyok ismeretében meg is volt minden esélye csapatunknak.

Ennek ellenére a Csep-Gól kezdte nagyobb elánnal a találkozót, s alig tíz perc elteltével meg is szerezték a vezetést Tunyogi Ferenc góljával. A korai hideg zuhany után kellett néhány perc, hogy a Puebla gépezete elérje az üzemi hőfokot, az első félidő feléhez érve azonban már a mieink irányították a játékot, és kétszer is csak centiken múlt az egyenlítés. Sokat azonban így sem kellett várni első találatunkra, Uzelman Tamás révén a 31. percben már 1-1 állt az eredményjelzőn. A fordulás után fokozódott a hangulat, szurkolóink és játékosaink is kitettek magukért, s Csuka, valamint Forgó találatával hamar kétgólos előnyre tettek szert a mieink. A folytatásban a kék-sárgák előtt is adódtak lehetőségek, a védelem és Ábrahám azonban jól állt a lábán, az egyik ellentámadásból pedig a túloldalon Tápi eredményes volt, eldöntve ezzel a három pont sorsát. Az utolsó percekre még jutott egy Tápi-gól, így végül támadónk kettőig, a Puebla pedig ötig jutott, ezzel pedig már a hatodik helyen áll együttesünk, csupán egy pontra a már dobogós BME gárdájától.

BLSZ IV., 2. csoport
6. forduló
Puebla 13 FC II – Csep-Gól FC II 5 – 1 (1 – 1)

Gólszerző: Uzelman (31′), Csuka (47′), Forgó (56′), Tápi (71′, 87′), ill. Tunyogi (11′)
Papírgyári pálya, 65 néző. Vezette: Szekeres

Tápi Tamás két gólig jutott a Csep-Gól II ellen