BLSZ III: fordulatos meccsen maradtunk alul

Megjelent: 2019. szeptember 15.

Hibátlan csapatok találkoztak szombat délután a Papírgyár pályán, a Puebla felnőtt csapata ezúttal az Intert látta vendégül. Az afrikai játékosokból álló együttes az elmúlt szezont a negyedik helyen zárta, így papíron esélyesként léphetett pályára a harmadosztályba frissen feljutó mieink ellen. Babulják Zoltán csapata azonban az első két körben már bizonyította, hogy nem szabad leírni, így izgalmas összecsapásnak néztünk elébe.

Nem is kellett csalatkoznunk, ugyanis remek iramban kezdődött a találkozó, s az első negyedórában mindkét kapu előtt adódott lehetőség. A vendégek egy közvetett szabadrúgásból találták el a keresztlécet, míg a mieink Sárközy révén veszélyeztettek, azonban Kátai lábbal hárítani tudott. Szűk félóra elteltével ismét az Inter került helyzetbe, s Lunzitisa ekkor már nem tévesztett célt, két lépésről fejelt Nagy Ákos kapujába. A Pueblának azonban szinte rögtön volt válasza: egy szép összjátékot követően Morvay egalizált. A játékrész utolsó perceire is maradtak események: Lunzitisa egy látványos szólógóllal újfent előnyhöz juttatta a vendégeket, s bár ezúttal is adódott lehetőségünk az egyenlítésre, a felső léc ezúttal ellenfelünket segítette ki.

A második gólunkra azonban így sem kellett sokat várni, hiszen a fordulás után Sárközy kihasznált egy védelmi megingást, és máris 2-2 állt az eredményjelzőn. A gól után kezdte átvenni az irányítást csapatunk, azonban a szigorú és akkurátus játékvezető büntetőt ítélt ellenfelünknek, akik így újabb esélyt kaptak a vezetés megszerzésére. Nagy Ákos viszont másképp gondolta, és hatalmas bravúrral hárította a bal alsóba tartó próbálkozást, így az utolsó percekre döntetlennel, s egyenlő esélyekkel fordulhattak a felek. Ugyanakkor nem egyenlő létszámban, mivel az utolsó emberként szabálytalankodó Inaciot kiállította a játékvezető, a szabadrúgásból Csuka a kapufára lőtt. Ezzel még nem volt vége, ugyanis sajnos a túloldalon a mesterhármast jegyző Lunzitisa hasonló szituációból pontosabban tüzelt, így végül 3-2-re győzött, és három ponttal távozott az Inter a Puebla otthonából.

BLSZ III., 2. csoport
3. forduló
Puebla 13 FC – Inter CDF SE 2 – 3 (1 – 2)

Gólszerző: Morvay (30′), Sárközy (62′), ill. Lunzitisa (27′, 44′, 90′)
Papírgyári pálya, 45 néző. Vezette: Kiss II.

Babulják Zoltán, vezetőedző: Fizikálisan rendkívül erős ellenféllel találkoztunk, de szinte végig tudtuk a saját játékunkat játszani, s a kontrákból építkezni. Nekünk voltak nagyobb helyzeteink, a játék képe alapján rászolgáltunk volna az egyik pontra.

A 3. forduló további eredményei:

Merkapt SE – Bp. Erdért SE 0 – 7
Budatétény SE – Rákosmenti KSK 2 – 3
Rákosligeti AC – Törökbálinti FC 1 – 2
BÜSKE FC – Erős Vár FC 1 – 3
33 Futball Club – Városgazda 2 – 3

Ezúttal nem sikerült a bravúr