A győri akadémián folytatja Babulják Márk

Megjelent: 2021. július 31.

Mindene a sport. Babulják Márk gyermekként elsőként a torna világával ismerkedett meg, sportágában országos szinten is kiemelkedőnek számított, majd jött az igazi szerelem, a labdarúgás.

A Puebla Focisuli növendékeként edzésről edzésre fejlődött, erősödött, szorgalmával és a futball iránti elkötelezettségével pedig egyre magasabbra jutott – szinte csak éjszaka és az iskolában nem volt nála labda. Korosztálytól függetlenül az egyes szezonok végén rendre elhódította a gólkirályi címet, többször is megválasztottuk az Év játékosának. Aztán elérkezett a tavalyi nyár, Márk a felnőtté válás útjára lépett, s további fejlődése érdekében könnyes búcsút vett nevelőegyesületétől, no meg persze azoktól a srácoktól, akikkel együtt cseperedett a Papírgyári gödörben, s akiket a mai napig barátjának mondhat.

A következő állomást hazánk második legrégebbi egyesülete, az Újpesti TE akadémiája jelentette, ahol új impulzusokkal gazdagodott a fiatalember. Megtanulta, hogy a tehetség önmagában semmire sem elegendő, ha nem párosul alázattal, a versenyhelyzet pedig napról napra keményebb munkára késztette. A sikertörténet folytatódott, a lila-fehéreknél is alapemberré lépett elő, bizonyította, hogy a legmagasabb osztályban is megállja a helyét. Itt figyeltek fel rá a győri Fehér Miklós Akadémia szakemberei is, akik az elmúlt hónapokban minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy a Puebla korábbi növendékét soraikban tudhassák.

Büszkén jelentjük be hivatalosan, hogy Babulják Márk az ország három legjobb minősítésű akadémiája (Honvéd, Puskás, ETO) egyikén, a Rába-parti megyeszékhelyen folytatja pályafutását. A váltás természetesen költözéssel is jár, ahogy a néhai Barátok közt főcímdala szól, új élet vár Márkra, akinek a pályán, azon kívül, és természetesen az iskolapadban is meg kell állnia a helyét. Bárhogyan is alakuljon a pályafutása a jövőben, mi követni fogjuk, s a Puebla-szívünk teljes szeretetével szurkolunk korábbi játékosunknak!